A NŐ bennünk él ... (ne csak ábrándozz róla, keltsd életre!)

Kép forrása - facebook/csillagnemzetsegekLelekcsaladok

Hogy mennyire nem éltem meg a nőiességemet arra a kisfiam születése döbbentett rá. Nem voltam már éppen "mai csirke" mikor megérkezett közénk, még is, csak ekkor találkoztam igazán szembe ezzel az oldalammal, vagy inkább ennek az oldalamnak a hiányával. El kellett ismernem, hogy erősebbek bennem a férfiakra jellemző tulajdonságok, mint a nőkre. Fontos volt az egomnak, hogy mindenben ugyan annyit tudjak csinálni, mint egy férfi, hiszen én is érek annyit. Megláttam, hogy nem csak, hogy a "férfias" oldalam erősebb, de még az a kis maradék nőiességem is kamaszkori dolgokon szomorkodik. Teljesen beleragadtam a 16 éves kori kamasz énemben, vagyis inkább az akkori "sérelmeimbe". Egyszóval fel kellett nőnöm, és nőként, elsősorban anyaként kellett viselkedem. Nem volt egyszerű és azt gondolom még most is folyamatosan tanulom.

Na de milyen is egy nő (mármint szerintem - tettem fel a kérdést magamnak)?

Mert ugye, hogy a reklámok szerint milyen a NŐ! nagy betűs, felkiáltójellel azt tudtam, de hogy szerintem milyen, azt nem. És elkezdtem magamat figyelni. Szörnyű felismerések jöttek ...

A velőmig hatoló kisebbségi komplexusom volt, azért mert nem úgy néztem ki, ahogy én azt elvártam volna magamtól. Félelmetes önostorozásba éltem a külsőm miatt már egészen kis kamasz korom óta ... és beleborzongtam a gondolatba is, hogy te Úr Isten ... közel 20 éve kínlódom ezzel a dologgal. Voltam közben gebe ... terhes - gömbölyű ... kövér a terhességem után ... és soha sem voltam elégedett. 
ELÍTÉLTEM SAJÁT MAGAMAT..... és ez akkora fájdalommal töltött el, hogy beleremegtem. Hogyan várom el a 16 éves kamaszlánytól, aki még mindig a lelkem mélyén ott él, remeg, néha hisztizik, hogy felnőjön, ha én még azóta sem tudtam igazán elfogadni önmagamat sem külsőre, sem belsőre. 
Szégyenérzet töltött el és közben a bennem felgyülemlő harag dühbe vágott át. És akkor már az érzelmi hurrikán közepén egy remény hang szólalt meg bennem, hogy hála Isten mindezért, hiszen a düh a legerősebb negatív érzelem, ami már annyira elviselhetetlen, hogy mindig változást hoz, és kimozdít. 

És elmozdultam a holdpontomról. Megtettem az első lépést, hogy felébresszem a bennem élő NŐ-t, ráébredtem arra, hogy ami van az úgy nem jó, és elhatároztam, hogy változtatok. A nőiességem irányába fordultam, és azt választottam, hogy elég az önsanyargatásból, NŐ-vé akarok érni. 

Elsősorban elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Ez vagyok én. Kívül belül Éva. Az én Évám, az én NŐ-m. ( a nevem is Éva így, nekem az életem során nagy feladataim voltak - vannak - lesznek még a nőiességgel). Pont olyan, amilyen vagyok. Nem olyan amilyennek 16 éves koromban megálmodtam magam és nem is olyan amilyennek mások elvárnák tőlem. Pont olyan vagyok, amilyen én vagyok. 

Kép forrását nem találom, ha valaki tudja segítsen, köszi.

És elindultam az utamon. Meg kell értenem, feldolgoznom, megbocsátanom és elengednem a bennem ragadt negatív érzéseket, ítéleteket magammal szemben. Ki kell pucolnom a lelkem, hogy a helyére jöhessenek a tiszta, új életenergiák, amik az igazi nőiességem építőelemei lesznek.

Azt mondják a Hold a nőiesség jelképe, ma már ezt hiszem és élem, ez így van. A teli hold a nőiesség kiteljesedésének a jelképe számomra. Az odavezető út pedig rögös, de nem adom fel, megyek az utamon, hogy elérjem a célomat. NŐ! legyek.

Nézz te is igazán szembe a benned lévő NŐ - vel és bátran vállald fel, mert akkor tudod igazán megélni önmagadat és vele együtt a nőiességedet ... és hidd el ez még csak a kezdet lesz ... ez még nagyon sok változást fog hozni neked, meg a családodnak, meg a környezetednek ... 

Próbáld ki.

Hála mindenért, mindenkiért.

Miért tombol a sárkány (mit szeretne neked megmutatni) ... 

Fénykép - http://portalborse.lapunk.hu/

Azt kezdtem el figyelni magamon, hogy mi élteti a bennem élő sárkányt ... mi hergeli fel annyira, hogy elvesztem az önuralmamat. Nehéz, de próbálok odafigyelni az érzésre, ami zabolássá tesz ... igazából ez az érzelem, mondani, mutatni akar nekem valamit önmagamról ... hogy esetleg hol a "bibi" mivel is van dolgom ... mit kéne csinálnom másképpen, hogy béke és nyugalom legyen bennem, hogy a sárkányom megpihenhessen. 

Ami nálam rendszeresen visszatérő probléma és rengetegszer kell dolgoznom vele, hogy azt mondjam, amit érzek, gondolok. Teljesen szívből jövően, őszintén, ne azt amit gondolom, hogy elvárnak tőlem.  Sokszor nem álltam ki magamért, nem mondtam ki amit kellett volna (szerintem) ... neveltetésem miatt, félelmeim miatt, megfelelni vágyás miatt ... ki nem mondott szavak, gondolatok rekedtek meg bennem, amik aztán csak rakódtak egymásra. És hogy miért is? Azért mert nem voltam hű önmagamhoz adott pillanatban, adott szituációban ... Belülről emésztettem vele önmagamat, vagy megláttam vagy nem. Addig feszítettek belülről ezek az érzések míg valamilyen úton módon ki nem fakadtak ... ... felesleges kiabálás, egy rossz hangulatú nap ... de kapcsolatokat is tönkretettek a ki nem mondott sérelmek. Sokszor pedig már fizikai tünetekben is jeleztek az érzelmi "gondok". Nekem a sok elfojtás, szorongás, stressz miatt egyszer kiakadt a szemem, majd 1,5 éven keresztül folyamatosan lezsibbadt és fájt valamelyik karom ... egyik problémámat sem tudták az orvosok kezelni ... az életem változott ... és vele együtt tűntek el a problémáim. Sajnos nem néztem szembe ezekkel a dolgokkal akkor, csak kikerültem őket ... és amíg valamilyen félelmeddel nem nézel farkasszemet, addig azt mindig visszakapod valamilyen úton - módon ... én is így voltam ezzel, míg nem azt mondtam, hogy elég, most már kezembe veszem a sorsomat, és én mondom meg, hogy mit szeretnék, nem másoktól várom el, hogy döntsenek helyettem. Fel kell nőnöm és vállalnom mindenért a felelősséget.

A legalapvetőbb probléma az volt az életemben, hogy csak olyan dolgokat tettem az életemben, amit igazából nem is nagyon akartam ... (persze ezt most már csak utólag visszanézve látom így ... ). Tanultam, dolgoztam ... de olyan iskolában, olyan munkahelyen, olyan munkakörben, ami nem igazán volt az én világom. Nap, mint nap úgy mentem be, hogy majd csak ez a nap is elmegy valahogy ... hát elment ... de aztán a stressz kitört ... a végén betegségek formájában ... DE tanultam belőle és változtattam az életemen. Ma már a kezemben tartom az életemet a magam elvárásai alapján. Nincs nyafogás, kifelé mutogatás, csak olyan van, hogy én döntésem, amiért vállalom a felelősséget. Lehet rosszul döntök, nem baj, mert bennem van az érzés, hogy tudtam mit szerettem volna, tiszta szívvel akartam, és ezért választottam azt az utat. (Egyébként szerintem nincs olyan, hogy "rossz" út, csak olyan van, hogy tapasztalok valamit belőle, és a "negatív" tapasztalás is előrébb visz.)

Az első lépés az volt hogy belássam, hogy ami van, az nem kell, nem úgy élek, ahogyan szerettem volna ... majd meghozni a döntést, hogy változtatok ... és a legnehezebb volt számomra, hogy kijelöljem a célomat. Mit is szeretnék az élettől? Hogyan szeretnék élni? Mit szeretnék dolgozni, milyen hobbim legyen, mi érdekel igazán ... Nekem 5 hónapomba került mire kirajzolódott, hogy merre fogok elindulni az utamon. Nem volt egyszerű, sok keserűség, csalódás ért magammal szemben közben ... DE ma már érzem, hogy mit szeretnék, és merre kell mennem, mert az a fontos, hogy úgy éljek, ahogy nekem és a családomnak jó. 
DE a sárkányom ne gondold hogy megpihent ... hiszen 30 év alatt sok mindent hordoztam magamban ... még elég sok mindent mutogat nekem ... meg fog is ... csak már kevesebbszer tombol ... és sokkal mérsékeltebben ... de segít folyamatosan a fejlődésemben. Ne feledd a sárkány a belső barátod, aki mutatni akar neked valamit, csak figyeld meg, hogy mit ... ;-)

Hála mindenért.