Pillangóeffektus  -    Kicsit másképpen nézve ... 

Fénykép - www.tothzsu.hu

Pici változás magadban, cunami az életedben ...

Túl látni a saját falainkon túlra nagyon nehéz. Van aki az egész életet úgy éli le, hogy talán meg sem próbálja, hogy átkukkancson a falon túlra, és van aki minden erejét megfeszítve igyekszik, hogy kisebb - nagyobb sikereket el tudjon érni. Én is így vagyok ezzel. Ma már tudatosan próbálom a rózsaszín szemüveget levéve figyelni az életet, a kapcsolataimat, magamat.
Régebben hamar elítéltem az embereket, csak azért, mert nem úgy látták a dolgokat, ahogy én azt elképzeltem. Ha konfliktusba keveredtem valakivel, természetesen mindig a másik fél volt a hibás (ki más?), és mind ezért persze nagyon zabos tudtam lenni. A megbocsátást felesleges időpocsékolásnak gondoltam. Saját magamat zártam be a keserűség várába, majd nyalogattam a sebeimet, és persze haragudtam mindenkire, hogy nekem milyen nehéz is az életem. Aztán el jött a pillanat, hogy be kellett látnom, hogy ez így nem mehet tovább, ennyi elég volt, azért nekem is vannak hibáim és tényleg rá kell, hogy jöjjek, minden belőlem indul ki. Ha én nem változtatok a hozzáállásomon, akkor semmi sem lesz jobb az életemben.

Az első lépés, amin kapásból el is véreztem, az az volt, hogy meg lássam magamat a helyzetekben. Észrevenni magamban mi a gyújtópontja annak az adott szituációnak. Nagy levegő egy lépést hátra lépni, és úgy nézni az adott konfliktust. "Külső" szemlélőként tekinteni magamra. Számomra ez azért is nehéz, mert az érzelmek szoktak ilyen helyzetekben vezérelni. Szinte érzem, ahogy megbokrosodik bennem a sárkány és csak tombol ... mindent felégetve maga körül ... ami azért sok jóra nem vezet. Szerintem az is nagyon fontos, hogy ha utólag is meglátom, a hibámat, tudjak bocsánatot kérni, és igyekezni kiküszöbölni a helyzeteket. Gyökeresen kitépni tulajdonságokat, alapvető emberi jellemeket magunkon megváltoztatni nem egyszerű, de igyekezni kell. Igyekszem. Azt mondják az életéveid számának 10%-ának megfelelő idő kell ahhoz, hogy tudjál alapvető tulajdonságaidban változni, nálam ez több mint 3 évet jelent. 3 év tudatos odafigyelést, napi rendszeres "munkát".

Ma ha bosszant egy dolog valakiben, akkor felteszem a kérdést magamnak, hogy miért zavar az az adott probléma, milyen élő dolog bennem, amivel nem akarok magamban szembenézni, és inkább a másikra vetítem ki. Ha nem megy a férjemet szoktam megkérni, hogy segítsen nekem meglátni a helyzetet. Sokszor még így sem igazán látok rá magamra ... néha több hónap kell, hogy leessen a tantusz, de a válasz előbb vagy utóbb megjön, csak figyelni kell.

És így szépen apránként megpróbálom lebontani a falaimat ... lépésről - lépésre ... és az apró kis tettek, hatalmas változásokat hoznak nekem az életemben. Ma már teljesen másképp nézem magamat ... és persze azt is tudom, hogy ez még csak a kezdet. Még messze van a cunami vége.

Fénykép - www.tothzsu.hu

Egyedül ...

Régebben nem szerettem egyedül lenni. Féltem tőle. Az idő múlásával aztán megtanultam, miért is jó elvonulni, kicsit magányosan, csöndbe lenni. Csak figyelni magamat, befelé fordulni, elcsendesedni, és várni...

És egyszer csak jött az áttörés ... a sok meditáció, a sokféle könyvben olvasott dolog, a sok hely ahol voltam és mindig kaptam valami újat önmagamról ... hirtelen összeállt és el kezdett bennem valamit megváltoztatni...

 ... és kezdett derengeni, hogy ki vagyok én és hogy mit is szeretnék csinálni ...

Régebben azt gondoltam, ha mindig és mindenhogyan vagyok valakikkel, akkor nem vagyok egyedül, pedig ez nem igaz. Ez csak az emberi elme "csalása", hogy ha nem vagy egyedül (ha tömegben, társadalomban, társaságban vagy), olyankor nem kell azon lenni, hogy ki vagy te, nem kell szembenézned önmagaddal ... mész a tömeggel és ennyi. Nem kell kiríni, nem kell felelőséget vállalni, önállónak lenni, csak menni kell, tenni a dolgunkat, dolgozni, hazamenni és el lenni a kis családunkkal. Azt éreztem, hogy elég ezekből a szerepekből, én már láttam, hogy milyen jó békében lenni önmagammal, és már nem akarok megfeszülve elvárásoknak megfelelni, amik nem engem adnak vissza. Én már olyan akarok lenni, amilyen legbelül vagyok, és ezt szeretném a külvilágnak is megmutatni. Nem vagyok minta szülő, minta gyerek, minta ... minta ... minta .... NEM. ELÉG volt. Olyan vagyok amilyen, és már nem akarok semmilyen más lenni. Nem akarok többé szerepeket, amiket mások aggatnak rám. Én, én vagyok és ezt tudom adni. És van akinek tetszik, nagyon jó;-) és van akinek nem, és ez is így van jól. Nem vagyunk egyformák.

Ez a lényeg szembe nézni a tükörrel, lesz ami lesz. Nem baj, ha nem az vagyok akinek 9 évesen megálmodtam magamat, az akkori külső ingerek alapján alkotott elvárásoknak megfelelni nem kell. Nincs vastag betűvel szedve, hogy nekem ilyennek meg olyannak kell lenned. 

Iskolát végeztem, mert úgy éreztem ezt kell tennem. Aztán dolgoztam, mert úgy éreztem ez a helyes, DE(!) hogy én itt legbelül milyen munkára vágytam volna igazán, azt soha még csak meg sem néztem eddig, ami valljuk be, azért elég szomorú ... És így indultam el szépen lassan egyre beljebb és beljebb az utamon. Szabadítsd fel magadat, mert csak saját magad zártad el a belső éned, valahova jó mélyre... 
Amíg nem mersz nagy levegőt venni és kilépni a tömegből, megnézni, hogy ki is vagy te valójában, addig miről beszélünk ... hogy mondasz bármiről is úgy véleményt, ha még magadat sem ismered igazán. Mindig légy hű önmagadhoz, tedd azt, amit a szíved diktál és akkor nagy baj nem lehet... ne feledd... vagyok, aki vagyok:)
 ... nem egyszerű és nem is rövid az út ... DE elindultam rajta. Ha van kedved gyere velem ... és nézd meg, hogy mennyire klassz dolgok vannak a színfalak mögött, nem tagadom, volt és lesz is még sírás is, de megéri hidd el ... és tudod mi lenne még jobb ... ha te is megmutatnád nekem, hogy TE ki vagy? 

Hála mindenért.

Kép forrása - http://coffilife.blogspot.hu/2011_04_01_archive.html