Nem tökölök ...

A férjem már két héttel ezelőtt hazacipelt egy nagy tököt, amit szépen kifaragtunk a gyerekekkel, beletettük a mécsest és gyönyörködtünk benne. Aztán a panel lakás szépségeinek köszönhetően 4 nap alatt megrohadt a melegbe, ki kellett dobnunk. Lassan itt a Halloween, Mindenszentek, Halottak napja ... és nincsen tökünk. Nem is igazán a történelmi hátterét szeretem ennek a töklámpának, hanem inkább a feeling-jét. Vacsora mellett meggyújtjuk közösen a gyerekekkel és úgy eszünk. Ez az egyetlen étkezés, aminél együtt van a család, tehát igen csak fontos  ... sokat dobna a hangulaton ... jó lenne egy töklámpa ... szóval a tavalyi és az idei év tapasztalataiból kiindulva, azt a rövid tényt megállapíthatom, hogy a fűtött panel lakást nem tudja hosszú távon kibekkelni a szegény tök ... mást kellett kitalálni ... a kisfiammal el kezdtünk újságokat nézegetni, hogy jó ötletet lophassunk ... és így jött a befőttes üveg sütőtöknek álcázva ötlet ... szóval most inkognitóban ülnek velünk az asztalnál a kiürült mézes üvegeink ... nem tökölünk idén többet a tökkel ... marad ez a verzió ... azért jövőre megint lesz tök, csak tanultam az idei évből és 30-dikán veszünk majd ... ;-)))

Persze, persze tudom, most mondhatjátok, hogy Halloween, meg sütőtök  ... „semmi” köze sincs a Magyarországon szokványos katolikus hagyományokból eredő és azóta nagyon sokat formálódó Mindenszentekhez, illetve Halottak napjához ... igen ... de szerintem amennyire kezdenek összecsúszni a hagyományok és a kultúrák ezen igazán nehéz már vitatkozni, hogy hol vannak a határok ...

És a fiatalok körében, ahogy nézem a kelta hagyományokból fakadó Halloween is egyre népszerűbb ... ha másért nem is, a lehetőségért egy újabb party-ra frankó kis jelmezekkel ... nekem is csábító, amikor az amerikai filmekben nézem a gyerekeket jelmezbe öltözve, csokiért járkálva házról – házra ... és látni, hogy milyen félelmetesen és egyben zseniálisan ötletesen vannak kidíszítve a házak ... ők aztán biztos elűzik a gonosz szellemeket ...;-)

Ne értsetek félre, hiszem, hogy ami magyar az a magyar és fontos a hagyományaink őrzése ... de valljuk meg a multi-kulti világában elég nehéz „kizárni a „külvilágot”” és nem felvenni néha egy – két új szokást ... hiszen, ha jól belegondolsz, több ezer év alatt mindenki egy kicsit igazított ezeken a napokon a saját hite, kultúrája alapján ... azt hiszem ezek az ünnepek történelmüket tekintve igazán senkié és mégis mindenkié, hiszen az a legfontosabb, hogy gondolj az elhunyt szeretteidre ... hogy hogyan, az már a te dolgod ... mi Jack töklámpájával (illetve annak imitálásával – egy - két töknek látszó tárggyal;-)) is megemlékezünk.

csilikisasszony@gmail.com

Forrás - www.bien.hu

Az előző blogbejegyzésemre nagyon sokan felkaptátok a fejeteket és páran meg is kerestetek, amiért igazán hálás vagyok, még a negatív kritikákért is, mert ebből tudok én is tanulni, és tovább építkezni ...  köszönet értük még egyszer.
Még jobb lenne, ha a blogon keresztül jeleznétek vissza, hogy mindannyian láthassuk a hozzászólásokat, de majd ez is meglesz idővel ... ;-)

Szóval hála mindenért ...

Még valami, páran közvetetten kerestetek meg ... így aki nem ismerne személyesen, annak megadok egy emailcímet, ahova írhat, ha van kedve ... (úgy látom a lelki dolgoknál nehezebben lép az ember a "színpadra" ... mindenki jobban szereti ezt a színfalak mögött intézni .. nem is baj ez, én ezt is megértem, sokáig én is így voltam ezzel) ... szóval az emailcímem - csilikisasszony@gmail.com

u.i. - néha lelépek a térképről pár napra ... suliba járok ... csak ha nem válaszolnék egyből a leveledre... ahogy gép közelbe kerülök visszajelzek mindenképpen ... puszi

NŐ! - Ki is vagy te?

Forrás - http://szappanbuborekbazart.blogger.hu/

Az előző bejegyzéseim kapcsán sokan megkérdeztétek, hogy szerintem milyen a nő? Az igazi NŐ?! Mindenkinek mást jelent, csak azt tudom megírni, amit én megélek ... Szóval mikor azt mondtam, írtam, hogy az igazi NŐ-t kezdem megérezni magamban, és kezdem megélni a nőiességemet, akkor én azt így értettem ... 

Olyan NŐ vagyok, akinek a család az első, a gyerekek. Hiszek a család szentségében, és mindenek felett valónak gondolom. 

Az számomra a természetes, ha együtt fekszem bele a gyerekeimmel a festékes bödönbe, és nem vagyok rest egy sima palacsinta sütés után sem takarítani fél órát, mivel a két lelkes kisfiam segít nekem, így néha a tojás a földön landol, a turmix teteje lemarad, a csokidarából több megy a kis szájukba, mint a sütibe ... de ez így van rendjén. Mind ezt úgy élem meg, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy együtt csináljuk a dolgokat. (És persze macerásabb, lassabb, meg persze melósabb is így a gyerekekkel együtt minden ... de nem érdekel, mert csak a csillogó szemek számítanak ... mikor azt mondják ... anya süssünk megint együtt muffint ... ;-)
Rengeteg kézi munkát csinálok a kisfiaimmal, amitől egyszerűen szárnyalok ... most egy sütőtök lámpa, egy zászló varrás, egy madáretető készítés stb. ... mindegy csak az ember, hadd legyen újra gyerek és csinálhassa úgy a dolgokat, ahogy szereti ... és tényleg sokat add, hogy a kreativitásomat, valamilyen formában meg tudom élni.

Szerintem egy NŐ társa a férjének. Egymást kiegészítve élik az életüket. Odafigyelnek egymásra, és meghallják egymás gondolatait, alapvetően úgy keresik az útjukat, hogy mindketten egy hajóban eveznek, egy irányba. 
A NŐ a meghitt otthon alapja, az ő szeretete, gyengédsége adja meg a családi béke alapját. A férfi akkor tud igazán férfi lenni mellette, ha tud kapcsolódni, látja, inspirálja,  meg tudja élni a mellette lévő NŐ-ből eredő szeretet, energiát. Egyenlő felek a kapcsolatban, és a család egysége számít nekik, nem az én.

Alázattal élek. Hálás vagyok azért, amim van. Hála az egész családomért és a barátaimért, hiszem, hogy nélkülük ma nem lennék itt és most, így, ahogy vagyok. Szerintem az igazi NŐ igen is látja a körülöttük lévő embereket és azok emberi nagyságát, és ami a legfontosabb, hogy ki is fejezi azt. Számomra ez egy nagyon nagy felismerés volt, hogy mennyire nem jelzem a társamnak, a családomnak, a barátaimnak, hogy örülök, hogy vannak nekem. Tedd fel a kérdést, mikor szeretgetted meg úgy igazán utoljára az édesanyádat, a férjed, feleséged, édesapád stb. és éreztetted vele, hogy jó, hogy van neked? ... nyomás ...

DE DE DE a NŐ nem csak ANYA és FELESÉG, illetve valakinek a gyereke, testvére ... rokona! Nem szabad hagyni, hogy itt merüljenek ki a "szerepkörök". Mellette még azért nagyon sok aspektusa kell, hogy legyen egy NŐ-nek. És én folyamatosan keresem és próbálom megélni a másik oldalaimat. Figyelem magamat, hogy mi az enyém és mi nem ... eddig ezeket a dolgokat éltem meg ...

Olyan NŐ-vé kezdek válni, aki hisz önmagában és a benne élő Istenben ... már nem azon akarok napi szinten stresszelni, hogy milyen nem vagyok (pl. magas, nagy mellű, csendes, elég megértő, kedves, mindig mosolygós stb. ), hanem azzal akarok megtanulni együtt élni, amilyen vagyok. El akarom fogadni magamat, és ezzel együtt szeretném megtanulni elfogadni a másságot is. 

Kezdem felismerni, hogy én NŐ vagyok, figyelem hol vannak a határaim milyen az értékrendem. Abszolút a tiszta, nyílt kommunikációra törekszem, és arra, hogy közben mindig HŰ legyek önmagamhoz, tiszteletben tartva a másik embert is. Nem kell, hogy egyet értsünk mindenben, ahhoz hogy egymással együtt, vagy egymás mellett tudjunk élni. Egy NŐ számomra abszolút a fair játékos képében jelenik meg. Pontosan tudja, hogy mit ad, és mit nem.

Mind ezek mellett, hiszem, hogy alapvetően a mi NŐ-k érzékenyek vagyunk a szociális dolgokra és fontos számunka, hogy a környezetünk is fejlődjön, felemelkedjen és ahol tudunk ott segítünk.

Forrás - http://szappanbuborekbazart.blogger.hu/

Számomra egy NŐ azt nézi, hogy milyen munkában tudja kiadni magából a maximumot, mikor pályát választ. Ezért szeretném én is olyan dologba tenni az energiámat napi szinten, amit szeretek, ki tudok benne bontakozni. Így elkezdtem egy új iskolát, és próbálom ki magamat egy teljesen más közegben, mint amit eddig megszoktam.

Járok meditációra is közbe - közbe, illetve mindig figyelem, és keresem a lehetőségeket, hogy tanuljak új dolgokat, illetve nyitott akarok maradni a folyamatos fejlődésre. 

Egy embernek van hobbija, ami csak az övé, és teljesen bele tud feledkezni, ki tudja kapcsolni a külvilágot, feltöltődik belőle. Fontos, hogy tartom magamat annyira fontosnak én is a hétköznapok sodrásában, hogy megálljak egy percre és igen is szakítsak magamra egy kis időt és azt tegyem, ami feltölt. A blogírás lett az egyik hobbim ... sokat ad nekem, hogy le tudom írni a gondolataimat, és bízom benne, hogy esetleg másokat is a belső út keresésére sarkallok vele.

Azt hiszem röviden most ennyi jutott eszembe, annak kapcsán, hogy milyen is számomra egy NŐ ... ;-)

Csoportdinamikán jártam ... magamat találtam ... mesterségem címere ... ÉN a NŐ

Olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy 5 napon keresztül egy a külvilágtól elszigetelt környezetben csak magammal foglalkozhattam. Az iskola ahova járok, magában foglal egy "Érzelmi és társas intelligencia tréninget" (csoportdinamikai sensitivity tréning) ... először nem igazán örültem neki ... 5 nap távol a családomtól ... ki vigyáz a gyerekekre ... hogyan jutok el a "sehá" végén túli helyre tömegközlekedéssel ... nem éreztem, hogy nekem ez annyira jó lesz ... DE jó lett, és csak azt tudom neked is ajánlani, ha bármiféle hasonlónemű lehetőséget dob az élet eléd, ragadd meg és kapaszkodj két kézzel!

Na de mi is történt velem ... 

Már szerintem maga a légkör is meghatározó volt. A Tahi nevű falu utolsó buszmegállójától földes út vezet be az erdő irányába a helyre, ahol a tréninget tartották nekünk. Úgy éreztem magamat, mintha kiléptünk volna a civilizációból. Nagyon jó volt, mert sokszor mikor az ember elmegy egy - egy önismeretet célzó alkalomra ... most mindegy, hogy mi az (meditáció, családállítás, kineziológus, asztrológus ... stb.) ... megtörténik, aminek meg kell, lejár az adott időd, és mész vissza a mindennapok mókuskerekébe. Sec perc alatt visszalépsz a hétköznapokba és már csinálod is a megszokott kis dolgaidat. Közben persze belül pörögnek benned a történések, csak esetleg nincs idő annyira tudatosítani magadban, hogy mi is történt, vagy úgy zajlik le benned, hogy közben észre sem veszed.
De itt minden más volt, hiszen teljesen elvonultan, nyugodt körülmények között éltünk, és csak magadra volt időd, semmi és senki másra. Itt tömény napi 9 órás foglalkozások után, ott maradtál, és élhettél a lehetőséggel, hogy tovább figyeld magadat ... pihenj és csak magadban legyél. És másnap újabb 9 órás tömény tükörbenézés jött. 
Számodra vad idegen emberek váltak egyik napról a másikra fontossá. Egyre közelebb éreztem magamhoz őket, hiszen láttam abban a pár napban elég sok oldalukat, és ők is ugyan úgy az enyémet. Furcsa így belegondolni is, de ők láthatták akár olyan árnyoldalamat is, amit a közvetlen környezetem sem, hiszen a mindennapok rutinjaiban nincs idő, vagy helyzet arra, hogy előjöjjön az az aspektusom ...

Az 5 nap során 3 különböző csoportban dolgoztunk, felváltva ... volt egy mini csoport (hivatalosan tanuló csoport), ahol csak 4-en voltunk (ez volt a kedvencem;-), egy kicsit nagyobb csoport, ahol már 8-an voltunk (szépen mondva T-csoport), plusz velünk volt még két tréner, és a legnagyobb csoport (szaknyelven a plénum), ahol mindenki ott volt az összes trénerrel együtt.

Forrás - http://barathkitti.blogspot.hu

A mini csoport (tanuló csoport)  lett a szívem csücske. Általában ebéd után ültünk velük össze, és megbeszélhettük, hogy mi történt velünk a másik két csoportfoglalkozáson, és mit szeretnénk esetleg megosztani a többiekkel még a következő alkalmak során. Hihetetlen volt számomra, ahogy ez a három másik ember napok alatt a bizalmasom lett, mint egy "kis család", olyanok lettünk. Akikkel szerdán reggel még kezet fogtam, és bemutatkoztam nekik, azokat vasárnap a szívem legmélyéről jövő öleléssel engedtem el, és amikor azt mondom most, hogy hiányoznak, komolyan gondolom. Köztük tudtam igazán elmondani, ami bántott, vagy örömet okozott a többi foglalkozáson. Abszolút támogattak, biztattak, hogy legyek nyugodtan önmagam a nagyobb létszámú foglalkozásokon is. Tükröt tartottak, ha kellett, és keményen szóltak, ha úgy érezték, hogy annak van ott az ideje, most csak az tud előbbre vinni. Biztattak, hogy merjek kiállni magamért, mondjam el, hogy mi bánt vagy nem bánt, ha úgy érzem. És meg is tettem, és hogy ezt meg tudtam tenni, azt tényleg nekik is köszönhetem. Örökre egy nagyon vidám és családias légkörű pillanatsorozat marad a fejemben, ahogy azokat a délutáni megbeszéléseket megéltem velük. Megtanították nekem, hogy nyugodtan merjem ugyan úgy magamat adni a plénum előtt is, ne csak akkor, ha velük vagyok, a komfortzónámban. Hála értetek.

A középső méretű csoportban (T-csoport), teljesen az itt és most pillanatát kellett volna tudnom megélni. Nem igazán ment ... a megfelelési kényszerem társulva a biztonsági kapaszkodók iránti remegésemmel .... teljesen kifeszített ... legalább hadd rajzoljak valamit, vagy legyen valami feladat, de nem ... csak ültünk körbe és számomra "idegen" embereket néztem csak ... és semmi. Nem mondtak a trénerek, még csak egy mondatot sem, hogy miről is kellene szólnia ennek az egésznek ... és ez eléggé merev, majd nagyon "elfajzott" beszélgetéseket hozott. Mindenki csak tapogatózott, most kevés vagyok, sok vagyok ... milyen vagyok?

Az egyetlen amit mondtak, hogy itt és most. Először kényszeredett beszélgetések jöttek ... amik talán kicsit unalomba is fordultak, aztán  ahogy az életben is ... vannak bátrak ... akik számomra talán vakmerőek is ... beleugranak a mély vízbe és haladnak az árral, ha tudnak. Páran összetörtek és hatalmas kríziseken mentek át a szemem láttára ... amitől én csak még hátrább húzódtam a "kör közepétől" ... köszönöm, nekem erre nincsen szükségem - gondoltam ... és megint csak a háttérből figyeltem a dolgokat ... 
Míg nem az egyik tréner megszólított, hogy már többször jelezte, hogy felvenné velem a kapcsolatot, de én észre sem vettem ... és akkor leesett ... annyira kizártam magamat a körből, hogy már nem is láttam őket, olyan szimpatikus volt ez a hölgy számomra a legelejétől, de a figyelmemet, amit csak arra fordítottam, hogy kívül maradjak, nem tudta elérni ez a kedves asszony, pedig többször is szerette volna felvenni velem a kapcsolatot ... szörnyen szégyelltem magamat ... és ha kizárom magamat az életből ugyan így, mert ezt teszem, akkor sajnos nagyon sok jó dologról is lemaradok, nem csak a rosszat kerülöm el ... utána igyekeztem beilleszkedni, nem mondom, hogy könnyen ment, de megpróbáltam. Milyen jól tettem. Most itthon nem úgy kell visszagondolnom erre a pár napra, hogy meg sem adtam magamnak az esélyt, hogy kipróbáljam magamat. Minél jobban nyíltam meg a csoportom számára, és kezdtem felvállalni önmagam, annál jobban kezdtem érezni magamat, és megismerni a többieket, én is kezdtem észlelni őket, és ők is láthattak engem. Be kell látnom, hogy ez csak az én hozzáállásomon múlott. Ha én nyitok mások, is megnyílnak felém. Nem kellett "stresszelnem", hogy mi lesz vagy mi nem. 
A vége fele még konfliktusba is kerültem és még azt is felvállaltam, amire nagyon büszke vagyok, de legfőképpen arra, hogy nem harag lett a vége, hanem megbeszélés. Ez is nagyon nagyot dobott a világnézetemen. A konfrontációkat fel kell vállalni, ki kell állnom magamért, és meg kell értetnem a másikkal, hogy ki vagyok én, és mit szeretnék ... ÉS ... ami még nagyon fontos meg kell látnom, hogy ki a másik, és ő mit hoz, mit szeretne mondani, nem csak nézni, látni kell, nem csak hallani, érteni mit mond. Mindenkinek meg van a maga története, érzése, előétele, amit beletesz abba az adott pillanatba, ha ezt látom, és értem, akkor könnyebb közös nevezőt keresnem vele ... és ettől aztán meg végképp nagyon felszabadító érzés lett úrrá rajtam. Nem hogy csak ki kellett állnom magamért, de még meg is tudtam beszélni az adott személlyel a dolgot. Nem csak hogy lehet kommunikálni értelmesen és figyelni a másikra itt és most ... hanem kell. Szigorúan kell;-)!

Forrás - www.kapanyel.hu

A legnagyobb csoportban (plénumban) feladatokat kaptunk, ami ráébresztet, hogy nekem ezek úgy kellenek, mint macinak a mézes csuprok. A biztonság érzetem egyből meg lett, mert volt mibe kapaszkodjak, volt mit tennem, felkerültem a térképre, léteztem.  Végre az egy helyben ülés után valami történik, gondoltam ... csinálhatok valamit, amitől kicsit hasznosabbnak érezhetem magamat ... mint a mindennapokban, ha teszem a hétköznapi rutint, nem kell foglalkoznom azzal, hogy ki vagyok én ... kicsit úgy is mondhatnám, hogy bebújhatok a feladatok mögé ... nem kell szembenéznem magammal.
Az adott témákon keresztül könnyedén tudtam kapcsolódni a többi emberhez. Ha volt valami konkrét dolog, amit tenni kellett, felragyogott a lelkem és tettem a dolgom ... ez nekem nagyon ment ... abban reménykedtem, hogy itt már nem is jöhet semmi extra dolog sem. Csak teszem a dolgom és kész.
De aztán az egyik feladat padlóra küldött. Beszélni kellett a nőknek a férfiakról, a férfiaknak a nőkről, úgy hogy mindenki (igen az is akiről szó van) hallja. Először is sokkot kaptam, hogy mi van? ... aztán ráébredtem, hogy én nem is látom magamat nőnek, sőt én nem is látom a férfiakat ... abszolút "semleges" neműként tekintettem mindenkire. Ne értsétek félre ez nem társkereső hétvége volt, és nem is érzem úgy hogy nekem új társ kellene, egyszerűen csak feltették azt az egyszerű kérdést, hogy milyennek látom az ott lévő férfiakat? illetve ők a nőket? ... nem ágyba kellett bújni, és nem is "stírölésre" adtak engedélyt, hanem mint embereket, és azon belül ellentétes nemű embereket milyennek találom őket. Velőmig hatolt a gondolat, hogy én nem is élem meg a nőiességemet. Magamat már csak anyaként láttam, megértő anyukaként néztem magamra, aki játszótéren kedvesen elbeszélget mindenkivel, aki első sorban ül a szülőin, és gondosan kiválogatja a netről, hogy mit főz a gyerekeknek, bevásárlásból hazacipekedő mosolygó "néni" lettem !!???!!... ami persze nagyon jó és pozitív gondolat ... DE azért én még akkor is NŐ vagyok! NŐ vagyok és az is akarok lenni! (Itt most ne keverjük össze véletlen sem a dolgokat, az igazi nőiességről beszélek, a belőlünk fakadó, mindent elsöprő NŐI erőről ... nem a külső megjelenésről!) 
Mikor ezek után a feladat után újra a mini csoportommal voltam, még az asztalra is rávágtam és kihúztam magamat, hogy b... én NŐ vagyok! és a kis "családom" annyira támogatott egyből, és tuningolt, hogy azért most is nagyon hálás vagyok, mert még mindig érzem az erőt magamban, amit ott. A legfontosabb számomra, hogy feltört belőlem az őserő, úgy érzem. Igen is szerető feleség vagyok, megértő anyuka, DE elsősorban NŐ!!! és most már így szeretnék élni, azért mert a játszótéren, boltban, óvodában élem az életem jelentős részét, még más is van bennem, ami mind ennek az egésznek az alappillérje a NŐ! Ha a nőiességemet nem tudom megélni igazán, nem tudom megélni igazán az anyaságom, a hitvesi stb. aspektusaimat, minden ebből indul ki. Minden megoldás az életünkre bennünk van, csak hagyj neki időt és teret, hogy kibontakozzon. Figyelj arra, hogy NŐ vagy, és hagyd, hogy meg tudd élni.

És  még most is mosolyt csal az arcomra mikor hazajöttem és a férjem azt mondta nekem ... olyan más vagy ... a kisugárzásod ... olyan nőies vagy ;-)

(Ha tetszett, amit olvastál a csoportdinamikáról, akkor itt kezd a keresgélést:

http://csoportdinamika.hu/a_modszerrol/csoportdinamikai_treningmodszer_alapelvei. 

Ha az érzelmi és társas intelligencia tréningről olvasnál még, itt vagy jó helyen: 

http://csoportdinamika.hu/treningek.)