A NŐ bennünk él ... (ne csak ábrándozz róla, keltsd életre!)

Kép forrása - facebook/csillagnemzetsegekLelekcsaladok

Hogy mennyire nem éltem meg a nőiességemet arra a kisfiam születése döbbentett rá. Nem voltam már éppen "mai csirke" mikor megérkezett közénk, még is, csak ekkor találkoztam igazán szembe ezzel az oldalammal, vagy inkább ennek az oldalamnak a hiányával. El kellett ismernem, hogy erősebbek bennem a férfiakra jellemző tulajdonságok, mint a nőkre. Fontos volt az egomnak, hogy mindenben ugyan annyit tudjak csinálni, mint egy férfi, hiszen én is érek annyit. Megláttam, hogy nem csak, hogy a "férfias" oldalam erősebb, de még az a kis maradék nőiességem is kamaszkori dolgokon szomorkodik. Teljesen beleragadtam a 16 éves kori kamasz énemben, vagyis inkább az akkori "sérelmeimbe". Egyszóval fel kellett nőnöm, és nőként, elsősorban anyaként kellett viselkedem. Nem volt egyszerű és azt gondolom még most is folyamatosan tanulom.

Na de milyen is egy nő (mármint szerintem - tettem fel a kérdést magamnak)?

Mert ugye, hogy a reklámok szerint milyen a NŐ! nagy betűs, felkiáltójellel azt tudtam, de hogy szerintem milyen, azt nem. És elkezdtem magamat figyelni. Szörnyű felismerések jöttek ...

A velőmig hatoló kisebbségi komplexusom volt, azért mert nem úgy néztem ki, ahogy én azt elvártam volna magamtól. Félelmetes önostorozásba éltem a külsőm miatt már egészen kis kamasz korom óta ... és beleborzongtam a gondolatba is, hogy te Úr Isten ... közel 20 éve kínlódom ezzel a dologgal. Voltam közben gebe ... terhes - gömbölyű ... kövér a terhességem után ... és soha sem voltam elégedett. 
ELÍTÉLTEM SAJÁT MAGAMAT..... és ez akkora fájdalommal töltött el, hogy beleremegtem. Hogyan várom el a 16 éves kamaszlánytól, aki még mindig a lelkem mélyén ott él, remeg, néha hisztizik, hogy felnőjön, ha én még azóta sem tudtam igazán elfogadni önmagamat sem külsőre, sem belsőre. 
Szégyenérzet töltött el és közben a bennem felgyülemlő harag dühbe vágott át. És akkor már az érzelmi hurrikán közepén egy remény hang szólalt meg bennem, hogy hála Isten mindezért, hiszen a düh a legerősebb negatív érzelem, ami már annyira elviselhetetlen, hogy mindig változást hoz, és kimozdít. 

És elmozdultam a holdpontomról. Megtettem az első lépést, hogy felébresszem a bennem élő NŐ-t, ráébredtem arra, hogy ami van az úgy nem jó, és elhatároztam, hogy változtatok. A nőiességem irányába fordultam, és azt választottam, hogy elég az önsanyargatásból, NŐ-vé akarok érni. 

Elsősorban elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Ez vagyok én. Kívül belül Éva. Az én Évám, az én NŐ-m. ( a nevem is Éva így, nekem az életem során nagy feladataim voltak - vannak - lesznek még a nőiességgel). Pont olyan, amilyen vagyok. Nem olyan amilyennek 16 éves koromban megálmodtam magam és nem is olyan amilyennek mások elvárnák tőlem. Pont olyan vagyok, amilyen én vagyok. 

Kép forrását nem találom, ha valaki tudja segítsen, köszi.

És elindultam az utamon. Meg kell értenem, feldolgoznom, megbocsátanom és elengednem a bennem ragadt negatív érzéseket, ítéleteket magammal szemben. Ki kell pucolnom a lelkem, hogy a helyére jöhessenek a tiszta, új életenergiák, amik az igazi nőiességem építőelemei lesznek.

Azt mondják a Hold a nőiesség jelképe, ma már ezt hiszem és élem, ez így van. A teli hold a nőiesség kiteljesedésének a jelképe számomra. Az odavezető út pedig rögös, de nem adom fel, megyek az utamon, hogy elérjem a célomat. NŐ! legyek.

Nézz te is igazán szembe a benned lévő NŐ - vel és bátran vállald fel, mert akkor tudod igazán megélni önmagadat és vele együtt a nőiességedet ... és hidd el ez még csak a kezdet lesz ... ez még nagyon sok változást fog hozni neked, meg a családodnak, meg a környezetednek ... 

Próbáld ki.

Hála mindenért, mindenkiért.