December elseje van ... és a Jézuska már figyel ...

December elseje, vasárnap van, ég az első Advent gyertya ... még pár nappal ezelőtt a barátnőimmel és a gyerekekkel közösen készítettünk egy koszorút mézeskalácsból ... nincs rajta örökzöld, ami az élet folytonosságát jelentené ... helyette a koszorú alap arra emlékeztet, hogy a barátnőm gyúrta a ragacsos tésztát és együtt "szabtuk ki" a karikákat ... a piros gyertyákat a kisfiam választotta és szállította oda az asztalhoz a traktorjának az utánfutóján ... a figurákat pedig a gyerekek maguk szaggatták és festették ki .... ha nem is a szigorú szabályok mentén haladva készítettük az Adventi koszorúnkat, azért még lelkesen várjuk a Jézuskát.

Szeretem a karácsonyi készülődést ... annyi mindent lehet tenni - venni ... igen tudom a sok munka, a bevásárlás, gyereknevelés, főzés, takarítás stb. ... mellett már nincs nagyon se idő, se kapacitás sokszor egy - egy apróság elkészítésére, DE mégis idén valahogy legyen ... jusson idő egy kicsit arra, hogy együtt csináljunk valamit Karácsonyra ... hiszen pont ez a lényeg a Karácsonyban szerintem ... készülődsz négy héten keresztül erre a nagy ünnepre ...  idén az a célom, hogy mindenkinek a gyerekekkel közösen készítünk valami kis apróságot, hogy próbáljam nekik megmutatni, hogy ez a fontos ... együtt lenni és alkotni valamit olyan embereknek, akikre szívesen gondolunk, szeretünk ... és imádom, ahogy közben lelkesednek 

Komoly kérdések merültek fel már a kisfiam részéről. Anya, a Jézuska belát a redőnyön keresztül is? ... Anya! Ha így bevágod az ajtót, akkor szerintem neked, nem hoz semmit sem ... Anya, tudja biztosan a Jézuska, hogy a szaxofonból már csak egy volt a boltban, sietnie kellene ... és a dinónak igazolt helye van az Adventi koszorúnkon, hiszen még nem látott Karácsonyfát, tehát ő is felkerülhet és várhat velünk együtt ... és még sorolhatnám ... 

Természetesen saját maguknak még mindig a TV reklámokból sorolják az ajándékokat, és nem a kézzel készített tárgyakról fantáziálnak ...  transformers baba mindent visz nálunk (egyelőre) ... de hát nem lehet mindent egy nap alatt megváltoztatni, és persze nem csak én vagyok hatással a fiamra, hanem a környezete is ... és ez így is van jól ... kicsit innét kicsit onnét, aztán majd ő eldönti, ha nagy lesz, hogy hogyan szeretné továbbvinni a Karácsony ünneplését ... már annak is örülök, hogy amit mi adunk a családnak, azt mi magunk készítjük el ... 

És nem utolsó sorban még a hiszti megszüntetésére is nagyon jó ez az időszak, mert ha azt a mondom, hogy a Jézuska már figyel, néha beválik ... elcsendesedik ... és átterelődik a fókusz arra, hogy mit lát, ki mennyire jó, és ki kap, illetve nem kap ajándékot a tőle ... és még mennyit kell addig aludni ... sokat ... ami neki lehangoló ... nekem viszont annál jobb ... több idő marad a készülődésre;-))

Szóval ne feledd még 23 nap van Karácsonyig, de a Jézuska már figyel, tessssék jónak lenni ... ;-)

FB ... se veled ... se nélküled ...

Mikor a gimis barátnőmmel emaileztünk és azt írta nekem, hogy mindjárt leszedi a FB-ről a képeket a gyerekeiről és küldi, azt hittem, hogy a mobil telefonjának a rövidítése - valamilyen Blackberry vagy valami ... 

Aztán kaptam egy másik emailt, amiben a blogomról beszéltek, és hogy látták a FB-on ... akkor meg azt hittem, hogy valamilyen blogos  oldalt vagy alkalmazást rövidítenek ... 

Igen "szégyenletes", ahogy az unokahúgaim mondják ... nem tudtam mi az a FB ... azaz Facebook, illetve, nem hogy nem esett le, még fent sem voltam rajta. Próbáltam érvelni azzal mikor felkérdeztek, hogy miért nem vagyok fent, hogy az IWIW - en "létezem" (immel - ámmal voltam ott csak fent), de simán rávágták, hogy az már kihalt a dinókkal, és mivel közel 3 éve én sem mentem fel rá ... így nem nagyon tudtam az ellenkezőjét állítani.

Olvastam, hogy ... a magyar aktív felhasználók száma a nyáron 4,6 millió ember volt. Majdnem a lakosság fele, és ez csak Magyarország ... azért nem gondoltam volna, hogy ekkora "úr" a facebook. Ez a pont itt már elgondolkodtatott, hogy közelebbről megnézzem, mi is ez. (A jó öreg kiváncsiság ... ;-) Rá tett még egy lapáttal, hogy többször beleütköztem abba a dologba, hogy annyival elintézték ismerősök, hogy nézzem meg rajta van a FB-on, nem olvastad, nem láttad a képet, feltöltést ... 

Az már még jobban felizgatta a fantáziámat, mikor a barátnőim, családom folyton mesélte, hogy megosztotta a blogomat, és ezt írták rá, és ő meg ő like-olta ... én meg ezekről a dolgokról mit sem sejtettem. Bevallom, valahol persze nagyon jó érzés, mikor azt látod, hogy sokan olvassák a cikkedet, a másik oldalon meg félelmetes, hogy azt sem tudtam, merre jár ... ki mit ír rá ... kicsit kiszolgáltatva éreztem magamat ... de ezt ezzel az egész írással felvállaltam, tudom, csak azért mégis ... más gondolni, meg megélni. 

Meg nem akartam úgy járni, mint régen mikor a faluban mikor még csak egy - két TV volt, így az emberek a szomszédba jártak, hogy nézhessék. Nem akartam én is mindig a "szomszéd" lenni, aki jött .. nézni ezt - azt ... az unokahúgaimnál, barátnőimnél az ő FB oldalukon.

És végül feladtam, beregisztráltam múlt héten. Elismerem van nagyon nagyon jó oldala is ennek a láthatatlan hálónak. Szuper látni régi arcokat, megnézni a fényképeket mi van velük ... (már like-olni is tudom őket!;-)). Könnyen összehozol egy csoportot, ami csak a tietek és nyugodtan, tudtok benne, úgymond zárt ajtók mögött csevegni ... jó hogy sok mindent látsz - hallasz, könnyedén meg tudsz szólítani embereket, hamar össze tudsz hozni egy találkozót.

Ami számomra ugyanakkor rémisztő is. Egy becsekkolás alatt több száz info ér egyszerre, nem is tudom emberek, hogyan tudnak priorizálni, és odafigyelni ennyi sok egyvelegben bármire is. Nekem sokszor az az érzésem, mikor kinyitom az oldalamat, mintha egy zsibvásáron lennék ... tessék csak tessék csak ... itt ez van, ott az van ... valaki vacsorát főzött ... feltett egy képet róla ... neki meg elindult a kisfia ... likeoltam ... közbe bevillant, hogy ketten ismerősnek jelöltek ... mit is akartam, miért léptem be?... ja igen... de közben valaki már megosztott egy jó könyvet, és nézem mi is az ... meg ja igen ő a volt szomszédasszonyom ... megnézem mi van velem, ismerősnek jelölöm ... elment egy óra és még semmit nem csináltam, amiért eredetileg felment, hogy az iskolámból megkeressem a csoporttársaimat, és megkeresem az egyik zárt csoportot, ahova jelentkezni akarok.

Veszélyes vagy te FB ... ha nem figyelek teljesen bekebelezel ... pedig még csak 5 napja vagyok fent. És amit én még nem igazán tudok megszokni, hogy minden kikerül az üzenőfalra, amit teszel, ha játszok valamit az is ... ha megjelölök valakit az is ... azért nekem ettől kicsit olyan lesz az egész feeling-je, mintha ha a "nagy testvér" figyelne ... persze mondhatod, hogy túl játszom a szerepem, és valójában kit érdekel ... de akkor meg minek van kirakva ... 

Szóval nem bántam meg, hogy beregisztráltam, de bevallom még nem tudom megszokni a ritmusát, nekem kicsit túl sok, és gyors ... talán majd idővel. De ha lassan elkopnék erről is, úgy ahogy az iwiw-ről is, akkor az sem baj, ezt is kipróbáltam ... van akinek nagyon megy, van akinek kevésbé.

Egy biztos ...  FB ... lassan behálózól mindenkit és mindent;-)

Kis emberek hétmérföldes csizmában ...

Mikor elkezdtem írni a blogomat, akkor úgy éreztem, hogy ez a saját gondolataimról, életemről fog szólni ... nem akartam úgy mond ingyen reklámfelületté tenni még csak nagyon véletlenül sem ... hát most nem leszek hű akkori önmagamhoz ... és kivételt teszek ... DE azt gondolom, ha ezt a történetet és ezt a nagyon jó hírt elolvassátok, ti is azt fogjátok mondani, hogy nagyon jól tettem.

Angyali szemek alapítvány - Ingyenes szemvizsgálat kisgyerekek (0-6 éves) számára Ajkán

Egy két gyerekes családnál a kisebbik gyermek szeme valahogy nem volt az igazi ... vitték orvosról orvosra, de senki sem tudta pontosan megmondani, hogy mi a probléma. Kicsit kancsal, kicsit fura, de még pici majd elnövi mondogatták az orvosok. De a kislány szeme csak nem javult, valahogy mindig ott lebegett a család fölött a gondolat, hogy valami nem stimmel ... És teltek múltak a hónapok,  végül másfél éves korában Zsófinál diagnosztizálták a retinoblastomát, szem idegeit érintő rákot. Műtéttel a jobb szemét meg tudták menti, viszont a bal szemét sajnos ki kellett venni.  

Azt hiszem ez a történet saját magárért beszél nem nagyon kell mit hozzáfűznöm. Becsülöm és tisztelem a család kitartását, erejét. És nemcsak, hogy nem törtek meg, hanem erőt merítve a történtek után létrehozták az Angyali szemek alapítványt. "Az alapítvány komoly célokat tűzött ki maga elé, melynek megvalósításával a betegség előfordulásának kockázatát minimálisra csökkenthetik, és közben olyan megelőző, figyelemfelkeltő, szemléletformáló programot is bevezettek, mely a gyermekes családok életét teszi egészségtudatosabbá."

És ami végleg kicsalta a könnyeimet, mikor a honlapjukat olvastam, az a logójuk alatti jelmondatuk ... a hihetetlen optimizmus jelképe, a történtek ellenére ... azt hiszem ez mindent elmesél ezeknek az embereknek a nagyságáról ...  " Az élet szép, akárhány szemmel is nézzük!"

Az alapítvány honlapja - www.angyaliszemek.hu

A jó hír pedig nekünk ajkai szülőknek az, hogy  a sógornőm, Maurer - Csite Ágnes jóvoltából az alapítvány ellátogat Ajkára, hogy itt is ingyenes orvosi vizsgálatokat végezzenek a kisgyerekeken.  Azt gondolom, ha ennyi ember fáradozik azon, hogy a gyerekeinknek jó legyen ... az a minimum, hogy elvisszük őket a vizsgálatra. Ne legyen kifogás, hiszen kb. 5-10 perces egy vizsgálat, ennyi igazán mindenkinek az idejébe belefér. 

Természetesen plakátokon is hirdetjük mindenhol ezt a vizsgálatot, de légyszíves tegyél meg te is annyit az ügy érdekében, hogy oszd meg másokkal ezt az információt, hogy minél több kisgyerek el tudjon jönni.

Az én két kisfiamnak már van időpontja. 

És a te gyerekeidnek? 

Hívd fel az Ágit és jelentkezz be!

Helyszín: Ajka, Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont, József Attila utca 30.

(A régi Fekete István Általános Iskola épülete)

Időpont: 2013. november 23 (szombat) dr. Maka Erika és november 24 (vasárnap) dr. Sényi Katalin

vár benneteket egy barátságos vizsgálatra, mind két nap 9:30 – 15:30ig.

Bővebb információért keresd fel az Angyali szemek alapítvány honlapját, www.angyaliszemek.hu vagy hívd Maurer – Csite Ágnest; +36-70-601-0000.

Nem tökölök ...

A férjem már két héttel ezelőtt hazacipelt egy nagy tököt, amit szépen kifaragtunk a gyerekekkel, beletettük a mécsest és gyönyörködtünk benne. Aztán a panel lakás szépségeinek köszönhetően 4 nap alatt megrohadt a melegbe, ki kellett dobnunk. Lassan itt a Halloween, Mindenszentek, Halottak napja ... és nincsen tökünk. Nem is igazán a történelmi hátterét szeretem ennek a töklámpának, hanem inkább a feeling-jét. Vacsora mellett meggyújtjuk közösen a gyerekekkel és úgy eszünk. Ez az egyetlen étkezés, aminél együtt van a család, tehát igen csak fontos  ... sokat dobna a hangulaton ... jó lenne egy töklámpa ... szóval a tavalyi és az idei év tapasztalataiból kiindulva, azt a rövid tényt megállapíthatom, hogy a fűtött panel lakást nem tudja hosszú távon kibekkelni a szegény tök ... mást kellett kitalálni ... a kisfiammal el kezdtünk újságokat nézegetni, hogy jó ötletet lophassunk ... és így jött a befőttes üveg sütőtöknek álcázva ötlet ... szóval most inkognitóban ülnek velünk az asztalnál a kiürült mézes üvegeink ... nem tökölünk idén többet a tökkel ... marad ez a verzió ... azért jövőre megint lesz tök, csak tanultam az idei évből és 30-dikán veszünk majd ... ;-)))

Persze, persze tudom, most mondhatjátok, hogy Halloween, meg sütőtök  ... „semmi” köze sincs a Magyarországon szokványos katolikus hagyományokból eredő és azóta nagyon sokat formálódó Mindenszentekhez, illetve Halottak napjához ... igen ... de szerintem amennyire kezdenek összecsúszni a hagyományok és a kultúrák ezen igazán nehéz már vitatkozni, hogy hol vannak a határok ...

És a fiatalok körében, ahogy nézem a kelta hagyományokból fakadó Halloween is egyre népszerűbb ... ha másért nem is, a lehetőségért egy újabb party-ra frankó kis jelmezekkel ... nekem is csábító, amikor az amerikai filmekben nézem a gyerekeket jelmezbe öltözve, csokiért járkálva házról – házra ... és látni, hogy milyen félelmetesen és egyben zseniálisan ötletesen vannak kidíszítve a házak ... ők aztán biztos elűzik a gonosz szellemeket ...;-)

Ne értsetek félre, hiszem, hogy ami magyar az a magyar és fontos a hagyományaink őrzése ... de valljuk meg a multi-kulti világában elég nehéz „kizárni a „külvilágot”” és nem felvenni néha egy – két új szokást ... hiszen, ha jól belegondolsz, több ezer év alatt mindenki egy kicsit igazított ezeken a napokon a saját hite, kultúrája alapján ... azt hiszem ezek az ünnepek történelmüket tekintve igazán senkié és mégis mindenkié, hiszen az a legfontosabb, hogy gondolj az elhunyt szeretteidre ... hogy hogyan, az már a te dolgod ... mi Jack töklámpájával (illetve annak imitálásával – egy - két töknek látszó tárggyal;-)) is megemlékezünk.

csilikisasszony@gmail.com

Forrás - www.bien.hu

Az előző blogbejegyzésemre nagyon sokan felkaptátok a fejeteket és páran meg is kerestetek, amiért igazán hálás vagyok, még a negatív kritikákért is, mert ebből tudok én is tanulni, és tovább építkezni ...  köszönet értük még egyszer.
Még jobb lenne, ha a blogon keresztül jeleznétek vissza, hogy mindannyian láthassuk a hozzászólásokat, de majd ez is meglesz idővel ... ;-)

Szóval hála mindenért ...

Még valami, páran közvetetten kerestetek meg ... így aki nem ismerne személyesen, annak megadok egy emailcímet, ahova írhat, ha van kedve ... (úgy látom a lelki dolgoknál nehezebben lép az ember a "színpadra" ... mindenki jobban szereti ezt a színfalak mögött intézni .. nem is baj ez, én ezt is megértem, sokáig én is így voltam ezzel) ... szóval az emailcímem - csilikisasszony@gmail.com

u.i. - néha lelépek a térképről pár napra ... suliba járok ... csak ha nem válaszolnék egyből a leveledre... ahogy gép közelbe kerülök visszajelzek mindenképpen ... puszi

NŐ! - Ki is vagy te?

Forrás - http://szappanbuborekbazart.blogger.hu/

Az előző bejegyzéseim kapcsán sokan megkérdeztétek, hogy szerintem milyen a nő? Az igazi NŐ?! Mindenkinek mást jelent, csak azt tudom megírni, amit én megélek ... Szóval mikor azt mondtam, írtam, hogy az igazi NŐ-t kezdem megérezni magamban, és kezdem megélni a nőiességemet, akkor én azt így értettem ... 

Olyan NŐ vagyok, akinek a család az első, a gyerekek. Hiszek a család szentségében, és mindenek felett valónak gondolom. 

Az számomra a természetes, ha együtt fekszem bele a gyerekeimmel a festékes bödönbe, és nem vagyok rest egy sima palacsinta sütés után sem takarítani fél órát, mivel a két lelkes kisfiam segít nekem, így néha a tojás a földön landol, a turmix teteje lemarad, a csokidarából több megy a kis szájukba, mint a sütibe ... de ez így van rendjén. Mind ezt úgy élem meg, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy együtt csináljuk a dolgokat. (És persze macerásabb, lassabb, meg persze melósabb is így a gyerekekkel együtt minden ... de nem érdekel, mert csak a csillogó szemek számítanak ... mikor azt mondják ... anya süssünk megint együtt muffint ... ;-)
Rengeteg kézi munkát csinálok a kisfiaimmal, amitől egyszerűen szárnyalok ... most egy sütőtök lámpa, egy zászló varrás, egy madáretető készítés stb. ... mindegy csak az ember, hadd legyen újra gyerek és csinálhassa úgy a dolgokat, ahogy szereti ... és tényleg sokat add, hogy a kreativitásomat, valamilyen formában meg tudom élni.

Szerintem egy NŐ társa a férjének. Egymást kiegészítve élik az életüket. Odafigyelnek egymásra, és meghallják egymás gondolatait, alapvetően úgy keresik az útjukat, hogy mindketten egy hajóban eveznek, egy irányba. 
A NŐ a meghitt otthon alapja, az ő szeretete, gyengédsége adja meg a családi béke alapját. A férfi akkor tud igazán férfi lenni mellette, ha tud kapcsolódni, látja, inspirálja,  meg tudja élni a mellette lévő NŐ-ből eredő szeretet, energiát. Egyenlő felek a kapcsolatban, és a család egysége számít nekik, nem az én.

Alázattal élek. Hálás vagyok azért, amim van. Hála az egész családomért és a barátaimért, hiszem, hogy nélkülük ma nem lennék itt és most, így, ahogy vagyok. Szerintem az igazi NŐ igen is látja a körülöttük lévő embereket és azok emberi nagyságát, és ami a legfontosabb, hogy ki is fejezi azt. Számomra ez egy nagyon nagy felismerés volt, hogy mennyire nem jelzem a társamnak, a családomnak, a barátaimnak, hogy örülök, hogy vannak nekem. Tedd fel a kérdést, mikor szeretgetted meg úgy igazán utoljára az édesanyádat, a férjed, feleséged, édesapád stb. és éreztetted vele, hogy jó, hogy van neked? ... nyomás ...

DE DE DE a NŐ nem csak ANYA és FELESÉG, illetve valakinek a gyereke, testvére ... rokona! Nem szabad hagyni, hogy itt merüljenek ki a "szerepkörök". Mellette még azért nagyon sok aspektusa kell, hogy legyen egy NŐ-nek. És én folyamatosan keresem és próbálom megélni a másik oldalaimat. Figyelem magamat, hogy mi az enyém és mi nem ... eddig ezeket a dolgokat éltem meg ...

Olyan NŐ-vé kezdek válni, aki hisz önmagában és a benne élő Istenben ... már nem azon akarok napi szinten stresszelni, hogy milyen nem vagyok (pl. magas, nagy mellű, csendes, elég megértő, kedves, mindig mosolygós stb. ), hanem azzal akarok megtanulni együtt élni, amilyen vagyok. El akarom fogadni magamat, és ezzel együtt szeretném megtanulni elfogadni a másságot is. 

Kezdem felismerni, hogy én NŐ vagyok, figyelem hol vannak a határaim milyen az értékrendem. Abszolút a tiszta, nyílt kommunikációra törekszem, és arra, hogy közben mindig HŰ legyek önmagamhoz, tiszteletben tartva a másik embert is. Nem kell, hogy egyet értsünk mindenben, ahhoz hogy egymással együtt, vagy egymás mellett tudjunk élni. Egy NŐ számomra abszolút a fair játékos képében jelenik meg. Pontosan tudja, hogy mit ad, és mit nem.

Mind ezek mellett, hiszem, hogy alapvetően a mi NŐ-k érzékenyek vagyunk a szociális dolgokra és fontos számunka, hogy a környezetünk is fejlődjön, felemelkedjen és ahol tudunk ott segítünk.

Forrás - http://szappanbuborekbazart.blogger.hu/

Számomra egy NŐ azt nézi, hogy milyen munkában tudja kiadni magából a maximumot, mikor pályát választ. Ezért szeretném én is olyan dologba tenni az energiámat napi szinten, amit szeretek, ki tudok benne bontakozni. Így elkezdtem egy új iskolát, és próbálom ki magamat egy teljesen más közegben, mint amit eddig megszoktam.

Járok meditációra is közbe - közbe, illetve mindig figyelem, és keresem a lehetőségeket, hogy tanuljak új dolgokat, illetve nyitott akarok maradni a folyamatos fejlődésre. 

Egy embernek van hobbija, ami csak az övé, és teljesen bele tud feledkezni, ki tudja kapcsolni a külvilágot, feltöltődik belőle. Fontos, hogy tartom magamat annyira fontosnak én is a hétköznapok sodrásában, hogy megálljak egy percre és igen is szakítsak magamra egy kis időt és azt tegyem, ami feltölt. A blogírás lett az egyik hobbim ... sokat ad nekem, hogy le tudom írni a gondolataimat, és bízom benne, hogy esetleg másokat is a belső út keresésére sarkallok vele.

Azt hiszem röviden most ennyi jutott eszembe, annak kapcsán, hogy milyen is számomra egy NŐ ... ;-)

Csoportdinamikán jártam ... magamat találtam ... mesterségem címere ... ÉN a NŐ

Olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy 5 napon keresztül egy a külvilágtól elszigetelt környezetben csak magammal foglalkozhattam. Az iskola ahova járok, magában foglal egy "Érzelmi és társas intelligencia tréninget" (csoportdinamikai sensitivity tréning) ... először nem igazán örültem neki ... 5 nap távol a családomtól ... ki vigyáz a gyerekekre ... hogyan jutok el a "sehá" végén túli helyre tömegközlekedéssel ... nem éreztem, hogy nekem ez annyira jó lesz ... DE jó lett, és csak azt tudom neked is ajánlani, ha bármiféle hasonlónemű lehetőséget dob az élet eléd, ragadd meg és kapaszkodj két kézzel!

Na de mi is történt velem ... 

Már szerintem maga a légkör is meghatározó volt. A Tahi nevű falu utolsó buszmegállójától földes út vezet be az erdő irányába a helyre, ahol a tréninget tartották nekünk. Úgy éreztem magamat, mintha kiléptünk volna a civilizációból. Nagyon jó volt, mert sokszor mikor az ember elmegy egy - egy önismeretet célzó alkalomra ... most mindegy, hogy mi az (meditáció, családállítás, kineziológus, asztrológus ... stb.) ... megtörténik, aminek meg kell, lejár az adott időd, és mész vissza a mindennapok mókuskerekébe. Sec perc alatt visszalépsz a hétköznapokba és már csinálod is a megszokott kis dolgaidat. Közben persze belül pörögnek benned a történések, csak esetleg nincs idő annyira tudatosítani magadban, hogy mi is történt, vagy úgy zajlik le benned, hogy közben észre sem veszed.
De itt minden más volt, hiszen teljesen elvonultan, nyugodt körülmények között éltünk, és csak magadra volt időd, semmi és senki másra. Itt tömény napi 9 órás foglalkozások után, ott maradtál, és élhettél a lehetőséggel, hogy tovább figyeld magadat ... pihenj és csak magadban legyél. És másnap újabb 9 órás tömény tükörbenézés jött. 
Számodra vad idegen emberek váltak egyik napról a másikra fontossá. Egyre közelebb éreztem magamhoz őket, hiszen láttam abban a pár napban elég sok oldalukat, és ők is ugyan úgy az enyémet. Furcsa így belegondolni is, de ők láthatták akár olyan árnyoldalamat is, amit a közvetlen környezetem sem, hiszen a mindennapok rutinjaiban nincs idő, vagy helyzet arra, hogy előjöjjön az az aspektusom ...

Az 5 nap során 3 különböző csoportban dolgoztunk, felváltva ... volt egy mini csoport (hivatalosan tanuló csoport), ahol csak 4-en voltunk (ez volt a kedvencem;-), egy kicsit nagyobb csoport, ahol már 8-an voltunk (szépen mondva T-csoport), plusz velünk volt még két tréner, és a legnagyobb csoport (szaknyelven a plénum), ahol mindenki ott volt az összes trénerrel együtt.

Forrás - http://barathkitti.blogspot.hu

A mini csoport (tanuló csoport)  lett a szívem csücske. Általában ebéd után ültünk velük össze, és megbeszélhettük, hogy mi történt velünk a másik két csoportfoglalkozáson, és mit szeretnénk esetleg megosztani a többiekkel még a következő alkalmak során. Hihetetlen volt számomra, ahogy ez a három másik ember napok alatt a bizalmasom lett, mint egy "kis család", olyanok lettünk. Akikkel szerdán reggel még kezet fogtam, és bemutatkoztam nekik, azokat vasárnap a szívem legmélyéről jövő öleléssel engedtem el, és amikor azt mondom most, hogy hiányoznak, komolyan gondolom. Köztük tudtam igazán elmondani, ami bántott, vagy örömet okozott a többi foglalkozáson. Abszolút támogattak, biztattak, hogy legyek nyugodtan önmagam a nagyobb létszámú foglalkozásokon is. Tükröt tartottak, ha kellett, és keményen szóltak, ha úgy érezték, hogy annak van ott az ideje, most csak az tud előbbre vinni. Biztattak, hogy merjek kiállni magamért, mondjam el, hogy mi bánt vagy nem bánt, ha úgy érzem. És meg is tettem, és hogy ezt meg tudtam tenni, azt tényleg nekik is köszönhetem. Örökre egy nagyon vidám és családias légkörű pillanatsorozat marad a fejemben, ahogy azokat a délutáni megbeszéléseket megéltem velük. Megtanították nekem, hogy nyugodtan merjem ugyan úgy magamat adni a plénum előtt is, ne csak akkor, ha velük vagyok, a komfortzónámban. Hála értetek.

A középső méretű csoportban (T-csoport), teljesen az itt és most pillanatát kellett volna tudnom megélni. Nem igazán ment ... a megfelelési kényszerem társulva a biztonsági kapaszkodók iránti remegésemmel .... teljesen kifeszített ... legalább hadd rajzoljak valamit, vagy legyen valami feladat, de nem ... csak ültünk körbe és számomra "idegen" embereket néztem csak ... és semmi. Nem mondtak a trénerek, még csak egy mondatot sem, hogy miről is kellene szólnia ennek az egésznek ... és ez eléggé merev, majd nagyon "elfajzott" beszélgetéseket hozott. Mindenki csak tapogatózott, most kevés vagyok, sok vagyok ... milyen vagyok?

Az egyetlen amit mondtak, hogy itt és most. Először kényszeredett beszélgetések jöttek ... amik talán kicsit unalomba is fordultak, aztán  ahogy az életben is ... vannak bátrak ... akik számomra talán vakmerőek is ... beleugranak a mély vízbe és haladnak az árral, ha tudnak. Páran összetörtek és hatalmas kríziseken mentek át a szemem láttára ... amitől én csak még hátrább húzódtam a "kör közepétől" ... köszönöm, nekem erre nincsen szükségem - gondoltam ... és megint csak a háttérből figyeltem a dolgokat ... 
Míg nem az egyik tréner megszólított, hogy már többször jelezte, hogy felvenné velem a kapcsolatot, de én észre sem vettem ... és akkor leesett ... annyira kizártam magamat a körből, hogy már nem is láttam őket, olyan szimpatikus volt ez a hölgy számomra a legelejétől, de a figyelmemet, amit csak arra fordítottam, hogy kívül maradjak, nem tudta elérni ez a kedves asszony, pedig többször is szerette volna felvenni velem a kapcsolatot ... szörnyen szégyelltem magamat ... és ha kizárom magamat az életből ugyan így, mert ezt teszem, akkor sajnos nagyon sok jó dologról is lemaradok, nem csak a rosszat kerülöm el ... utána igyekeztem beilleszkedni, nem mondom, hogy könnyen ment, de megpróbáltam. Milyen jól tettem. Most itthon nem úgy kell visszagondolnom erre a pár napra, hogy meg sem adtam magamnak az esélyt, hogy kipróbáljam magamat. Minél jobban nyíltam meg a csoportom számára, és kezdtem felvállalni önmagam, annál jobban kezdtem érezni magamat, és megismerni a többieket, én is kezdtem észlelni őket, és ők is láthattak engem. Be kell látnom, hogy ez csak az én hozzáállásomon múlott. Ha én nyitok mások, is megnyílnak felém. Nem kellett "stresszelnem", hogy mi lesz vagy mi nem. 
A vége fele még konfliktusba is kerültem és még azt is felvállaltam, amire nagyon büszke vagyok, de legfőképpen arra, hogy nem harag lett a vége, hanem megbeszélés. Ez is nagyon nagyot dobott a világnézetemen. A konfrontációkat fel kell vállalni, ki kell állnom magamért, és meg kell értetnem a másikkal, hogy ki vagyok én, és mit szeretnék ... ÉS ... ami még nagyon fontos meg kell látnom, hogy ki a másik, és ő mit hoz, mit szeretne mondani, nem csak nézni, látni kell, nem csak hallani, érteni mit mond. Mindenkinek meg van a maga története, érzése, előétele, amit beletesz abba az adott pillanatba, ha ezt látom, és értem, akkor könnyebb közös nevezőt keresnem vele ... és ettől aztán meg végképp nagyon felszabadító érzés lett úrrá rajtam. Nem hogy csak ki kellett állnom magamért, de még meg is tudtam beszélni az adott személlyel a dolgot. Nem csak hogy lehet kommunikálni értelmesen és figyelni a másikra itt és most ... hanem kell. Szigorúan kell;-)!

Forrás - www.kapanyel.hu

A legnagyobb csoportban (plénumban) feladatokat kaptunk, ami ráébresztet, hogy nekem ezek úgy kellenek, mint macinak a mézes csuprok. A biztonság érzetem egyből meg lett, mert volt mibe kapaszkodjak, volt mit tennem, felkerültem a térképre, léteztem.  Végre az egy helyben ülés után valami történik, gondoltam ... csinálhatok valamit, amitől kicsit hasznosabbnak érezhetem magamat ... mint a mindennapokban, ha teszem a hétköznapi rutint, nem kell foglalkoznom azzal, hogy ki vagyok én ... kicsit úgy is mondhatnám, hogy bebújhatok a feladatok mögé ... nem kell szembenéznem magammal.
Az adott témákon keresztül könnyedén tudtam kapcsolódni a többi emberhez. Ha volt valami konkrét dolog, amit tenni kellett, felragyogott a lelkem és tettem a dolgom ... ez nekem nagyon ment ... abban reménykedtem, hogy itt már nem is jöhet semmi extra dolog sem. Csak teszem a dolgom és kész.
De aztán az egyik feladat padlóra küldött. Beszélni kellett a nőknek a férfiakról, a férfiaknak a nőkről, úgy hogy mindenki (igen az is akiről szó van) hallja. Először is sokkot kaptam, hogy mi van? ... aztán ráébredtem, hogy én nem is látom magamat nőnek, sőt én nem is látom a férfiakat ... abszolút "semleges" neműként tekintettem mindenkire. Ne értsétek félre ez nem társkereső hétvége volt, és nem is érzem úgy hogy nekem új társ kellene, egyszerűen csak feltették azt az egyszerű kérdést, hogy milyennek látom az ott lévő férfiakat? illetve ők a nőket? ... nem ágyba kellett bújni, és nem is "stírölésre" adtak engedélyt, hanem mint embereket, és azon belül ellentétes nemű embereket milyennek találom őket. Velőmig hatolt a gondolat, hogy én nem is élem meg a nőiességemet. Magamat már csak anyaként láttam, megértő anyukaként néztem magamra, aki játszótéren kedvesen elbeszélget mindenkivel, aki első sorban ül a szülőin, és gondosan kiválogatja a netről, hogy mit főz a gyerekeknek, bevásárlásból hazacipekedő mosolygó "néni" lettem !!???!!... ami persze nagyon jó és pozitív gondolat ... DE azért én még akkor is NŐ vagyok! NŐ vagyok és az is akarok lenni! (Itt most ne keverjük össze véletlen sem a dolgokat, az igazi nőiességről beszélek, a belőlünk fakadó, mindent elsöprő NŐI erőről ... nem a külső megjelenésről!) 
Mikor ezek után a feladat után újra a mini csoportommal voltam, még az asztalra is rávágtam és kihúztam magamat, hogy b... én NŐ vagyok! és a kis "családom" annyira támogatott egyből, és tuningolt, hogy azért most is nagyon hálás vagyok, mert még mindig érzem az erőt magamban, amit ott. A legfontosabb számomra, hogy feltört belőlem az őserő, úgy érzem. Igen is szerető feleség vagyok, megértő anyuka, DE elsősorban NŐ!!! és most már így szeretnék élni, azért mert a játszótéren, boltban, óvodában élem az életem jelentős részét, még más is van bennem, ami mind ennek az egésznek az alappillérje a NŐ! Ha a nőiességemet nem tudom megélni igazán, nem tudom megélni igazán az anyaságom, a hitvesi stb. aspektusaimat, minden ebből indul ki. Minden megoldás az életünkre bennünk van, csak hagyj neki időt és teret, hogy kibontakozzon. Figyelj arra, hogy NŐ vagy, és hagyd, hogy meg tudd élni.

És  még most is mosolyt csal az arcomra mikor hazajöttem és a férjem azt mondta nekem ... olyan más vagy ... a kisugárzásod ... olyan nőies vagy ;-)

(Ha tetszett, amit olvastál a csoportdinamikáról, akkor itt kezd a keresgélést:

http://csoportdinamika.hu/a_modszerrol/csoportdinamikai_treningmodszer_alapelvei. 

Ha az érzelmi és társas intelligencia tréningről olvasnál még, itt vagy jó helyen: 

http://csoportdinamika.hu/treningek.)

A NŐ bennünk él ... (ne csak ábrándozz róla, keltsd életre!)

Kép forrása - facebook/csillagnemzetsegekLelekcsaladok

Hogy mennyire nem éltem meg a nőiességemet arra a kisfiam születése döbbentett rá. Nem voltam már éppen "mai csirke" mikor megérkezett közénk, még is, csak ekkor találkoztam igazán szembe ezzel az oldalammal, vagy inkább ennek az oldalamnak a hiányával. El kellett ismernem, hogy erősebbek bennem a férfiakra jellemző tulajdonságok, mint a nőkre. Fontos volt az egomnak, hogy mindenben ugyan annyit tudjak csinálni, mint egy férfi, hiszen én is érek annyit. Megláttam, hogy nem csak, hogy a "férfias" oldalam erősebb, de még az a kis maradék nőiességem is kamaszkori dolgokon szomorkodik. Teljesen beleragadtam a 16 éves kori kamasz énemben, vagyis inkább az akkori "sérelmeimbe". Egyszóval fel kellett nőnöm, és nőként, elsősorban anyaként kellett viselkedem. Nem volt egyszerű és azt gondolom még most is folyamatosan tanulom.

Na de milyen is egy nő (mármint szerintem - tettem fel a kérdést magamnak)?

Mert ugye, hogy a reklámok szerint milyen a NŐ! nagy betűs, felkiáltójellel azt tudtam, de hogy szerintem milyen, azt nem. És elkezdtem magamat figyelni. Szörnyű felismerések jöttek ...

A velőmig hatoló kisebbségi komplexusom volt, azért mert nem úgy néztem ki, ahogy én azt elvártam volna magamtól. Félelmetes önostorozásba éltem a külsőm miatt már egészen kis kamasz korom óta ... és beleborzongtam a gondolatba is, hogy te Úr Isten ... közel 20 éve kínlódom ezzel a dologgal. Voltam közben gebe ... terhes - gömbölyű ... kövér a terhességem után ... és soha sem voltam elégedett. 
ELÍTÉLTEM SAJÁT MAGAMAT..... és ez akkora fájdalommal töltött el, hogy beleremegtem. Hogyan várom el a 16 éves kamaszlánytól, aki még mindig a lelkem mélyén ott él, remeg, néha hisztizik, hogy felnőjön, ha én még azóta sem tudtam igazán elfogadni önmagamat sem külsőre, sem belsőre. 
Szégyenérzet töltött el és közben a bennem felgyülemlő harag dühbe vágott át. És akkor már az érzelmi hurrikán közepén egy remény hang szólalt meg bennem, hogy hála Isten mindezért, hiszen a düh a legerősebb negatív érzelem, ami már annyira elviselhetetlen, hogy mindig változást hoz, és kimozdít. 

És elmozdultam a holdpontomról. Megtettem az első lépést, hogy felébresszem a bennem élő NŐ-t, ráébredtem arra, hogy ami van az úgy nem jó, és elhatároztam, hogy változtatok. A nőiességem irányába fordultam, és azt választottam, hogy elég az önsanyargatásból, NŐ-vé akarok érni. 

Elsősorban elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Ez vagyok én. Kívül belül Éva. Az én Évám, az én NŐ-m. ( a nevem is Éva így, nekem az életem során nagy feladataim voltak - vannak - lesznek még a nőiességgel). Pont olyan, amilyen vagyok. Nem olyan amilyennek 16 éves koromban megálmodtam magam és nem is olyan amilyennek mások elvárnák tőlem. Pont olyan vagyok, amilyen én vagyok. 

Kép forrását nem találom, ha valaki tudja segítsen, köszi.

És elindultam az utamon. Meg kell értenem, feldolgoznom, megbocsátanom és elengednem a bennem ragadt negatív érzéseket, ítéleteket magammal szemben. Ki kell pucolnom a lelkem, hogy a helyére jöhessenek a tiszta, új életenergiák, amik az igazi nőiességem építőelemei lesznek.

Azt mondják a Hold a nőiesség jelképe, ma már ezt hiszem és élem, ez így van. A teli hold a nőiesség kiteljesedésének a jelképe számomra. Az odavezető út pedig rögös, de nem adom fel, megyek az utamon, hogy elérjem a célomat. NŐ! legyek.

Nézz te is igazán szembe a benned lévő NŐ - vel és bátran vállald fel, mert akkor tudod igazán megélni önmagadat és vele együtt a nőiességedet ... és hidd el ez még csak a kezdet lesz ... ez még nagyon sok változást fog hozni neked, meg a családodnak, meg a környezetednek ... 

Próbáld ki.

Hála mindenért, mindenkiért.

Miért tombol a sárkány (mit szeretne neked megmutatni) ... 

Fénykép - http://portalborse.lapunk.hu/

Azt kezdtem el figyelni magamon, hogy mi élteti a bennem élő sárkányt ... mi hergeli fel annyira, hogy elvesztem az önuralmamat. Nehéz, de próbálok odafigyelni az érzésre, ami zabolássá tesz ... igazából ez az érzelem, mondani, mutatni akar nekem valamit önmagamról ... hogy esetleg hol a "bibi" mivel is van dolgom ... mit kéne csinálnom másképpen, hogy béke és nyugalom legyen bennem, hogy a sárkányom megpihenhessen. 

Ami nálam rendszeresen visszatérő probléma és rengetegszer kell dolgoznom vele, hogy azt mondjam, amit érzek, gondolok. Teljesen szívből jövően, őszintén, ne azt amit gondolom, hogy elvárnak tőlem.  Sokszor nem álltam ki magamért, nem mondtam ki amit kellett volna (szerintem) ... neveltetésem miatt, félelmeim miatt, megfelelni vágyás miatt ... ki nem mondott szavak, gondolatok rekedtek meg bennem, amik aztán csak rakódtak egymásra. És hogy miért is? Azért mert nem voltam hű önmagamhoz adott pillanatban, adott szituációban ... Belülről emésztettem vele önmagamat, vagy megláttam vagy nem. Addig feszítettek belülről ezek az érzések míg valamilyen úton módon ki nem fakadtak ... ... felesleges kiabálás, egy rossz hangulatú nap ... de kapcsolatokat is tönkretettek a ki nem mondott sérelmek. Sokszor pedig már fizikai tünetekben is jeleztek az érzelmi "gondok". Nekem a sok elfojtás, szorongás, stressz miatt egyszer kiakadt a szemem, majd 1,5 éven keresztül folyamatosan lezsibbadt és fájt valamelyik karom ... egyik problémámat sem tudták az orvosok kezelni ... az életem változott ... és vele együtt tűntek el a problémáim. Sajnos nem néztem szembe ezekkel a dolgokkal akkor, csak kikerültem őket ... és amíg valamilyen félelmeddel nem nézel farkasszemet, addig azt mindig visszakapod valamilyen úton - módon ... én is így voltam ezzel, míg nem azt mondtam, hogy elég, most már kezembe veszem a sorsomat, és én mondom meg, hogy mit szeretnék, nem másoktól várom el, hogy döntsenek helyettem. Fel kell nőnöm és vállalnom mindenért a felelősséget.

A legalapvetőbb probléma az volt az életemben, hogy csak olyan dolgokat tettem az életemben, amit igazából nem is nagyon akartam ... (persze ezt most már csak utólag visszanézve látom így ... ). Tanultam, dolgoztam ... de olyan iskolában, olyan munkahelyen, olyan munkakörben, ami nem igazán volt az én világom. Nap, mint nap úgy mentem be, hogy majd csak ez a nap is elmegy valahogy ... hát elment ... de aztán a stressz kitört ... a végén betegségek formájában ... DE tanultam belőle és változtattam az életemen. Ma már a kezemben tartom az életemet a magam elvárásai alapján. Nincs nyafogás, kifelé mutogatás, csak olyan van, hogy én döntésem, amiért vállalom a felelősséget. Lehet rosszul döntök, nem baj, mert bennem van az érzés, hogy tudtam mit szerettem volna, tiszta szívvel akartam, és ezért választottam azt az utat. (Egyébként szerintem nincs olyan, hogy "rossz" út, csak olyan van, hogy tapasztalok valamit belőle, és a "negatív" tapasztalás is előrébb visz.)

Az első lépés az volt hogy belássam, hogy ami van, az nem kell, nem úgy élek, ahogyan szerettem volna ... majd meghozni a döntést, hogy változtatok ... és a legnehezebb volt számomra, hogy kijelöljem a célomat. Mit is szeretnék az élettől? Hogyan szeretnék élni? Mit szeretnék dolgozni, milyen hobbim legyen, mi érdekel igazán ... Nekem 5 hónapomba került mire kirajzolódott, hogy merre fogok elindulni az utamon. Nem volt egyszerű, sok keserűség, csalódás ért magammal szemben közben ... DE ma már érzem, hogy mit szeretnék, és merre kell mennem, mert az a fontos, hogy úgy éljek, ahogy nekem és a családomnak jó. 
DE a sárkányom ne gondold hogy megpihent ... hiszen 30 év alatt sok mindent hordoztam magamban ... még elég sok mindent mutogat nekem ... meg fog is ... csak már kevesebbszer tombol ... és sokkal mérsékeltebben ... de segít folyamatosan a fejlődésemben. Ne feledd a sárkány a belső barátod, aki mutatni akar neked valamit, csak figyeld meg, hogy mit ... ;-)

Hála mindenért.

Pillangóeffektus  -    Kicsit másképpen nézve ... 

Fénykép - www.tothzsu.hu

Pici változás magadban, cunami az életedben ...

Túl látni a saját falainkon túlra nagyon nehéz. Van aki az egész életet úgy éli le, hogy talán meg sem próbálja, hogy átkukkancson a falon túlra, és van aki minden erejét megfeszítve igyekszik, hogy kisebb - nagyobb sikereket el tudjon érni. Én is így vagyok ezzel. Ma már tudatosan próbálom a rózsaszín szemüveget levéve figyelni az életet, a kapcsolataimat, magamat.
Régebben hamar elítéltem az embereket, csak azért, mert nem úgy látták a dolgokat, ahogy én azt elképzeltem. Ha konfliktusba keveredtem valakivel, természetesen mindig a másik fél volt a hibás (ki más?), és mind ezért persze nagyon zabos tudtam lenni. A megbocsátást felesleges időpocsékolásnak gondoltam. Saját magamat zártam be a keserűség várába, majd nyalogattam a sebeimet, és persze haragudtam mindenkire, hogy nekem milyen nehéz is az életem. Aztán el jött a pillanat, hogy be kellett látnom, hogy ez így nem mehet tovább, ennyi elég volt, azért nekem is vannak hibáim és tényleg rá kell, hogy jöjjek, minden belőlem indul ki. Ha én nem változtatok a hozzáállásomon, akkor semmi sem lesz jobb az életemben.

Az első lépés, amin kapásból el is véreztem, az az volt, hogy meg lássam magamat a helyzetekben. Észrevenni magamban mi a gyújtópontja annak az adott szituációnak. Nagy levegő egy lépést hátra lépni, és úgy nézni az adott konfliktust. "Külső" szemlélőként tekinteni magamra. Számomra ez azért is nehéz, mert az érzelmek szoktak ilyen helyzetekben vezérelni. Szinte érzem, ahogy megbokrosodik bennem a sárkány és csak tombol ... mindent felégetve maga körül ... ami azért sok jóra nem vezet. Szerintem az is nagyon fontos, hogy ha utólag is meglátom, a hibámat, tudjak bocsánatot kérni, és igyekezni kiküszöbölni a helyzeteket. Gyökeresen kitépni tulajdonságokat, alapvető emberi jellemeket magunkon megváltoztatni nem egyszerű, de igyekezni kell. Igyekszem. Azt mondják az életéveid számának 10%-ának megfelelő idő kell ahhoz, hogy tudjál alapvető tulajdonságaidban változni, nálam ez több mint 3 évet jelent. 3 év tudatos odafigyelést, napi rendszeres "munkát".

Ma ha bosszant egy dolog valakiben, akkor felteszem a kérdést magamnak, hogy miért zavar az az adott probléma, milyen élő dolog bennem, amivel nem akarok magamban szembenézni, és inkább a másikra vetítem ki. Ha nem megy a férjemet szoktam megkérni, hogy segítsen nekem meglátni a helyzetet. Sokszor még így sem igazán látok rá magamra ... néha több hónap kell, hogy leessen a tantusz, de a válasz előbb vagy utóbb megjön, csak figyelni kell.

És így szépen apránként megpróbálom lebontani a falaimat ... lépésről - lépésre ... és az apró kis tettek, hatalmas változásokat hoznak nekem az életemben. Ma már teljesen másképp nézem magamat ... és persze azt is tudom, hogy ez még csak a kezdet. Még messze van a cunami vége.

Fénykép - www.tothzsu.hu

Egyedül ...

Régebben nem szerettem egyedül lenni. Féltem tőle. Az idő múlásával aztán megtanultam, miért is jó elvonulni, kicsit magányosan, csöndbe lenni. Csak figyelni magamat, befelé fordulni, elcsendesedni, és várni...

És egyszer csak jött az áttörés ... a sok meditáció, a sokféle könyvben olvasott dolog, a sok hely ahol voltam és mindig kaptam valami újat önmagamról ... hirtelen összeállt és el kezdett bennem valamit megváltoztatni...

 ... és kezdett derengeni, hogy ki vagyok én és hogy mit is szeretnék csinálni ...

Régebben azt gondoltam, ha mindig és mindenhogyan vagyok valakikkel, akkor nem vagyok egyedül, pedig ez nem igaz. Ez csak az emberi elme "csalása", hogy ha nem vagy egyedül (ha tömegben, társadalomban, társaságban vagy), olyankor nem kell azon lenni, hogy ki vagy te, nem kell szembenézned önmagaddal ... mész a tömeggel és ennyi. Nem kell kiríni, nem kell felelőséget vállalni, önállónak lenni, csak menni kell, tenni a dolgunkat, dolgozni, hazamenni és el lenni a kis családunkkal. Azt éreztem, hogy elég ezekből a szerepekből, én már láttam, hogy milyen jó békében lenni önmagammal, és már nem akarok megfeszülve elvárásoknak megfelelni, amik nem engem adnak vissza. Én már olyan akarok lenni, amilyen legbelül vagyok, és ezt szeretném a külvilágnak is megmutatni. Nem vagyok minta szülő, minta gyerek, minta ... minta ... minta .... NEM. ELÉG volt. Olyan vagyok amilyen, és már nem akarok semmilyen más lenni. Nem akarok többé szerepeket, amiket mások aggatnak rám. Én, én vagyok és ezt tudom adni. És van akinek tetszik, nagyon jó;-) és van akinek nem, és ez is így van jól. Nem vagyunk egyformák.

Ez a lényeg szembe nézni a tükörrel, lesz ami lesz. Nem baj, ha nem az vagyok akinek 9 évesen megálmodtam magamat, az akkori külső ingerek alapján alkotott elvárásoknak megfelelni nem kell. Nincs vastag betűvel szedve, hogy nekem ilyennek meg olyannak kell lenned. 

Iskolát végeztem, mert úgy éreztem ezt kell tennem. Aztán dolgoztam, mert úgy éreztem ez a helyes, DE(!) hogy én itt legbelül milyen munkára vágytam volna igazán, azt soha még csak meg sem néztem eddig, ami valljuk be, azért elég szomorú ... És így indultam el szépen lassan egyre beljebb és beljebb az utamon. Szabadítsd fel magadat, mert csak saját magad zártad el a belső éned, valahova jó mélyre... 
Amíg nem mersz nagy levegőt venni és kilépni a tömegből, megnézni, hogy ki is vagy te valójában, addig miről beszélünk ... hogy mondasz bármiről is úgy véleményt, ha még magadat sem ismered igazán. Mindig légy hű önmagadhoz, tedd azt, amit a szíved diktál és akkor nagy baj nem lehet... ne feledd... vagyok, aki vagyok:)
 ... nem egyszerű és nem is rövid az út ... DE elindultam rajta. Ha van kedved gyere velem ... és nézd meg, hogy mennyire klassz dolgok vannak a színfalak mögött, nem tagadom, volt és lesz is még sírás is, de megéri hidd el ... és tudod mi lenne még jobb ... ha te is megmutatnád nekem, hogy TE ki vagy? 

Hála mindenért.

Kép forrása - http://coffilife.blogspot.hu/2011_04_01_archive.html

Hamarosan jövök és felrázom a kedélyeket! :)